kép | Horn Fanni
Virág Tünde évtizedek óta kutat vidéki kisvárosokban és falvakban, elsősorban azok társadalmára, a különböző társadalmi csoportok közötti egyenlőtlenségekre, kapcsolatokra, feszültségekre fókuszálva. Kutatási témája a hátrányos helyzetű, stigmatizált társadalmi csoportok helyzete a települési társadalmakon belül.
Köztudott, hogy Magyarország vízfejű, a Budapest-központú ország. Tény, hogy az erőforrások többsége Budapestre összpontosul, ahogy a lakosság jelentős része is Budapesten vagy azt elérhető közelségben, annak agglomerációjában szeretne élni. Ugyanakkor a nem létezik „Magyar Vidék”: Debrecen és Pécs nem értelmezhető együtt az Alföld kisvárosaival, nagyközségeivel, ahogy azok sem az Ormánság vagy az Őrség aprófalvaival: más motivációk, más lehetőségek jellemzőek egyik vagy másik településre. A félreértett táj-romantika, az elnagyolt vagy félbehagyott fejlesztési tervek és a gazdasági realitások zűrzavarában sokakban mégis homogén kép rögzült a vidékről. Már az Akadémia novemberi témája is dekonstruálást igényel: nem ugyanazt jelentik az egyenlőtlenségek egy megyeszékhelyen, mint egy zsákfaluban. Ez a fogalmi zűrzavar csak a magyar vidéki térségek definiálhatatlanságát konzerválja, de a bizonytalan jelentésű fogalmak tökéletesen alkalmasak politikai használatra. Amikor egyszerűen a vidéki szavazókat okoljuk a demokrácia válságáért, a vidéki társadalomra a gazdasági eredményeket, a vidéki mentalitásra a szociális fejlődés lassúságát, csak saját tájékozatlanságunkat áruljuk el. A „Magyar Vidék” ma lesajnált és dicsőített, szégyellt és félreértett politikai Szent Grál. Mindent megmagyarázó fétis.
Virág Tünde ugyanakkor jó kiindulásnak tartja a vidéki társadalmak és Budapest viszonyának dialektikus felfogását. Kutatásai szerint a tér – főváros, város, falu, – társadalomilag konstruált és társadalmi szerepeket tükröző-fenntartó fogalom. Példaként egy kisvárosi éttermet említett,, ahova romák sosem járnak, bár anyagilag megengedhetnék maguknak. Ez az adott település más helyeket tart fenn a romák és a nem-romák számára. Az ilyen szegregáció több előítéletnél, a városlakók világképét, társadalomképét mutatja. A térben is lehatárolt morális közösségeket természetesen kormányozzák az ilyen szabályok, énképüket fejezik ki a közös események. Szinte minden településen vannak falunapok, egyre több helyen bálokat szerveznek, különböző tematikus fesztiválokat. Ezeket kezdetben sokan furcsállták, de valódi szerepük nagyon is fontos a helyi identitás megerősítésében, szervezésükben pedig kiemelkedik a Kovách Imre és Csurgó Bernadett által lokálisan integráltnak nevezett réteg. Ez átfedést mutat az önkormányzati hatalom és erőforrások hídfőin kialakult helyi elittel, informális igazgatásuk alatt a kis- és középtelepülések maguk is kis társadalmakat alkotnak, ahol a helyi elit általa igazságosnak tartott módon osztja el az erőforrásokat. A Budapest-Vidék dialektika relációk hálózatának tűnik, sok helyi központtal, sok saját perifériával. Ez a lokálisan integrált osztály világképében nem állítható szembe a budapestivel: fővárosi és vidéki értelmiség helyett pontosabb fővárosban és vidéken élő, de országosan összefüggő értelmiségről beszélni.
kép | Horn Fanni
A vidék társadalma nem mozdulatlan, rengetegen vándorolnak Budapestre, annak agglomerációjába vagy külföldre. Virág Tünde figyelmeztetett, ez nem feltétlenül a válság tünete, és a helyben maradás sem feltétlenül lemondás vagy kényszer. A „vidéki elit” rendkívül mobil, de többen saját döntésükből maradnak szülővárosaikban. A vidéki városok középosztályára ugyanaz a fenyegetés leselkedik, ami egész Európában jellemző: a dinamikus periódusok ellenére egyre valószínűtlenebbé válik, hogy a középosztály gyermekei ugyanazt az életmódot folytathassák, mint szüleik. A középréteg képtelen önmagát újratermelni, ez pedig negatívan hat a morális közösségekre, több régióban a leszakadás-élménye egyenesen vezetett a romák elleni rasszista indulat megerősödéséhez. Ahogy a középosztály pozícióvesztést él át, kiéleződik viszonya az egyébként is perifériára szorult csoportokkal.
Ez ugyanígy megfigyelhető a legkiszolgáltatottabb falvakban is. Ezek sokkal kevésbé differenciált társadalmak, hiányzik a középréteg, általában egy-két ember, legfeljebb család rendelkezik az erőforrások elosztása felett. Sok kistelepülésen egyáltalán nincs értelmiség, hiszen a századok óta létező pap-orvos-tanár hálózat nem tud minden települést lefedni. Integráló helyi elit hiányában a kultúrához is nehezebb hozzáférni, hiszen nincs, aki megszervezze ezeket a szolgáltatásokat.
Homogén és misztifikált „Magyar Vidék” helyett tehát komplex szociológiai valóság öleli körül Budapestet. A Virág Tünde által bemutatott tendenciák a főváros és az ország viszonyának átalakulására mutatnak. A lokálisan integrált helyi elitek alatt új központok jönnek létre, körülöttük saját peremvidékekkel: a magyar települések képe átalakul.
A Liget Akadémia harmadik évada decemberben ér véget: 11-én este hat órától Kékesné Czinder Gabriellával, az Addetur Baptista Gimnázium igazgatójával beszélgetek az oktatási rendszer egyenlőtlenségeiről. A politika mellett létezik szociológiai igazság is, az egyenlőtlenségek pedig már a gyerekek között elkezdődnek. Még vannak szabad helyek, kár lenne kihagyni!