Ha a gyengébb nemet fékezni kell, ki az erősebb valójában?

Szvetelszky Zsuzsanna A női jogok igazolásáról

,,A nőkről tehát vagy el kell ismerni, hogy morális lények, vagy gyengeségük miatt teljességgel alá kell őket rendelni a férfiak magasabb rendű szellemi képességeinek.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést alaposabban. Rousseau kijelenti, hogy nem szabad megengedni a nőknek, hogy egy percig is függetlennek érezzék magukat. A félelemnek kell irányítania őket, a természetes ravaszságukra hagyatkoznak. Legyenek kacér rabszolgák, a vágy minél vonzóbb tárgyai, minél édesebb társai a férfinak, ha az bármikor pihenni óhajtana. Sőt Rousseau tovább is megy az érvelésben, és azt sugallja, hogy a természet útmutatását követi, azt tanítja, hogy az igazságot és a jellemerőt, minden erény e két sarkalatos feltételét a nőkben korlátozott mértékben kell kialakítani, mert a nők viselkedésének az engedelmesség a sarkalatos pontja, s ezt hajthatatlan szigorúsággal kell beléjük nevelni.

Micsoda ostobaság! Mikor jelenik meg már végre egy nagy férfiú, aki elég éles eszű, hogy elfújja a ködöt, amely a gőg és érzékiség következtében elfedi a témát? Ha a nők természetük szerint valóban alábbvalóak a férfiaknál, azért még erényeik minőségében, ha fokozatban nem is, azonosaknak kell lenniük a férfiakéival, vagy az erény relatív fogalom. Következésképpen viselkedésüket is ugyanazoknak az elveknek kell meghatározniuk és ugyanannak a célnak kell ösztökélnie őket, mint a férfiakat."

Szvetelszky Zsuzsanna:

Az idézet kiváló példa arra, hogyan működik a kognitív disszonancia, ha egy adott korszak értelmisége — jelen esetben Rousseau — igyekszik igazolni a kultúrában mélyen beágyazott, ám logikailag nehezen védhető hierarchiát. Mert ha a nők valóban alábbvalók lennének, nem volna szükség külön nevelési szabályrendszerekre, és pláne nem kellene attól tartani, hogy mi történik, ha függetlennek érzik magukat. A gyengébb versenyzőt ugyanis nem kell mesterségesen gátolni: elbukik magától is.

Amikor Rousseau azt állítja, hogy a nők „ravaszságukra hagyatkoznak”, és emiatt kell őket félelemben tartani, akkor valójában elismeri, hogy a nő — ha másban nem is, de túlélési stratégiában — legalább olyan kompetens, mint a férfi. Vagyis az a gondolat, hogy a nő „természettől fogva” engedelmességre termett, önbeteljesítő jóslat, amit jól felfogott érdekből évszázadokig próbáltak fenn is tartani.

Ez a gondolkodásmód egyébként pontosan az, amit a modern játékelmélet is vizsgál: mi történik, ha a szabályokat az egyik fél írja, de mindkét félnek játszania kell. Ha a nők viselkedését a férfiak által alkotott szabályrendszer határozza meg, nem sok értelme van az ebből levont következtetéseket természetesnek nevezni. Az már csak hab a tortán, hogy Rousseau maga sem élte úgy az életét, ahogyan elméletei alapján kellett volna — de ez másik pszichológiai fejezet lenne: az elmélet és gyakorlat közötti szakadék.

Mary Wollstonecraft viszont épp ebbe a szakadékba világít egy zseblámpával. Logikai alapon: ha az erény relatív fogalom — márpedig Rousseau logikája alapján az —, akkor a társadalom erkölcsi alapja inog meg. Az a társadalom, amelynek egyik fele erkölcsileg „csak egy kicsit ember”, nem stabilabb, hanem sokkal sebezhetőbb. A gőg és érzékiség köde pedig nem azért homályosít el, mert bonyolult a kérdés, hanem mert a józan ész kellemetlen következtetésekhez vezetne.

Érdekes megfigyelni, hogy Rousseau szerint a nő a „kacér rabszolga” szerepét tölti be, ami klasszikus példája annak, hogyan ruházzuk fel a női nemet olyan jellemvonásokkal, amelyek fenntartják a hím dominanciát. Ez kulturális adaptáció, amely hosszú távon nem biztos, hogy előnyös az emberi faj túlélése szempontjából. A modern társadalom komplexitása ugyanis megkövetelné, hogy a csoport minden tagja – tekintet nélkül a nemre – hozzájáruljon a közösség működéséhez értelmével, erkölcsével, kompetenciáival.

Wollstonecraft érvelése tehát nemcsak erkölcsi, hanem evolúciós szempontból is racionális: egy csoport, amely mesterségesen korlátozza tagjai potenciálját, hátrányba kerül a túlélésért és fejlődésért vívott versenyben. A „női erény” korlátozása nem a természet parancsa, hanem rosszul adaptált kulturális beidegződés. És mint minden rossz beidegződés, ez is változtatható – ha elég sokáig nézünk szembe vele.

A világ nem vagy-vagy. Nem férfi vagy nő, erő vagy gyengeség. Hanem együttrezgő rendszer, ahol az erény nem hierarchikus mértékegység, inkább közös hangoltság.

Május 27-én adta közre a Liget Mary Wollstonecraft A női jogok igazolása című értekezését. A feminista mozgalom alapműve 233 év után először jelenik meg magyarul Péter Ágnes fordításában. A Liget oldalán ingyenesen letölthető.

Június 19-én az Ugocsa utcai Szabó Ervin könyvtárban tartjuk a könyv bemutatóját. Fellép a Pandóra Projekt együttes, a kerekasztal beszélgetésen vendégeink lesznek Kádár Judit irodalomtörténész, Mészáros Gréta szociológus, nőjogi aktivista, Péter Ágnes fordító, és Tóth Jakab vlogger, újságíró. Részletek ezen az oldalon.